Amikor legutóbb nyaralni voltunk a párommal, hosszasan vacilláltunk rajta, hogy autóval menjünk-e vagy motorral. Az időjárás jelentéseket figyelve azonban úgy döntöttünk, két keréken megyünk, mert jó időt jósoltak nekünk. Ennek a döntésnek köszönhetem életem egyik legkellemetlenebb, legcikibb pillanatát. Történt ugyanis, hogy hosszas kutakodás után, hogy vajon hova is menjünk, illetve hogy találjunk normális szállást, elindultunk, tetőtől talpig motoros ruházatban. Nekem is volt, annak ellenére, hogy egyáltalán nincs jogsim, de a párom csak úgy engedett felszállni maga mögé, a gyorsaságijára, hogy ha én magam is beszerzek védőfelszerelést. Ez elengedhetetlen, mindig így szokta mondani. Persze nem panaszkodni akarok, vagy ilyesmi. Igaza van teljesen. Soha senkinek nem volna szabad motorra szállnia a megfelelő öltözék nélkül. Szóval így indultunk el, egy meleg tavaszi reggelen, nyakig beöltözve. Az iszonyatős hőséget elviselhetővé tette a száguldás végül, jólesően csapdosott minket a szél, ahogy végig süvítettünk rajta a szállásunk felé. A Balaton környékén béreltünk egy szobát.
Amikor odaértünk, gyorsan kipakoltunk. Még dél sem volt, úgyhogy időben érkeztünk, és azt beszéltük meg, hogy csobbanunk egyet azonnal a magyar tengerben. Gyorsan átöltöztünk, és elindultunk a partra, ami úgy nagyjából tíz percre volt a szállástól gyalog, szóval nem volt vészes egyáltalán. A víz kellemes volt, bár lehetett volna melegebb is, de hát így jár, aki már májusban elindul strandolni a Balatonba. Jól éreztük magunkat, lángosoztunk, labdáztunk, meg minden egyebet csináltunk, ami a magyar embernek a Balaton természetes velejárója. Jó pár órát kint voltunk, és utána mentünk csak haza, mert ekkor kezdtük érezni azt a fáradtságot, ami a korai kelésből eredt. Úgyhogy hazamentünk és ágynak estünk azonnal. Ő hangosan horkolt mellettem már egy perc alatt, de nekem sem kellett sokkal több. Amikor felébredtem úgy másfél órával később, ő már nem volt mellettem. Felöltöztem, és gondoltam lemegyek az étterembe egy kávéért. És ahogy kimegyek, látom, hogy ott áll a motoros kabátjában, háttal nekem. Óvatosan mögé lopództam, átöleltem, és megkérdeztem, hogy „hát te merre jártál?” Aztán ami ekkor történt arra nem számítottam. Kibontotta magát az ölelésemből, megfordult, és én ekkor láttam, hogy ő bizony nem a barátom, hanem egy vadidegen. Mekkora esély volt rá, hogy elutazunk Pestről a Balatonra, ahol egy pasinak ugyanolyan motoros kabátja van, mint a barátomnak? Alig győztem magyarázkodni, az idegen arca pedig a furcsa, kérdő tekintetről szép lassan vigyorgóra váltott, és vöröses árnyalatot nyert. Végül is megállapodtunk, hogy összetévesztettem a barátommal. Így váltunk el, és később röhögve meséltem én is a barátomnak ezt az egészet, aki azt monda, nem érti, hogy tudtam összetéveszteni. Hiába is magyaráztam, hogy ugyanolyan a dzsekijük.
Este, amikor lementünk a szállás wellness részlegébe, szembetalálkoztunk a férfival és annak a párjával. Megismertük egymást, és bemutatkoztunk. Az ő párja is már tudott a történetről, és jókat röhögtünk. Egész jóban lettünk, a két férfi pedig nem győzött a motoros cuccokról beszélni, főleg az ominózus motoros kabátról, amiről kiderült, hogy ugyanott vásárolták. Mindketten megszállottjai a motoros dolgoknak, ez hamar kiderült, és úgy alakult, hogy a nyaralás óta is tartjuk velük a kapcsolatot. Időnként találkozunk is, és megemlékezünk arról, milyen balfék voltam. De mindent összevetve, legalább szereztem pár barátot. Ennyit már megért, nem?