Amióta négy éve megszületett a kislányunk, Lilla, a férjemmel nem voltunk sehol sem kettesben. Persze kisebb randevúkra elmentünk, mint például egy romantikus vacsora vagy egy szombat esti mozizás, de kirándulás vagy egy külföldi út már régóta szóba sem jött közöttünk. Főleg mivel már egy féle éve eldöntöttük, hogy jó lenne egy nagyobb házba elköltözni, mert hamarosan szeretnénk egy kistestvért a lányunknak. Az elképzeléseinkhez legmegfelelőbb házat még nem találtuk meg, bár amúgy sem fog túl könnyen menni a dolog, hiszen először a mostani házunkat kéne eladni ahhoz, hogy újat tudjunk venni.
A férjem születésnapja pár héttel ezelőtt volt, tartottunk egy kisebb bulit, persze csak családi kereteken belül. Átjöttek az ő szülei, meg az enyémek is, illetve eljött a nővérem is a saját családjával. Nekik a lányommal egyidős kisfiúk van, nagyon jól kijön egymással a két gyerek, aranyosan szoktak játszani egymással. A szülinapi buli fénypontja a torta átadása volt, amelyet pár nappal korábban csináltattam meg a kedvenc cukrászdánkban. A férjem nagyon meglepődött, mert egyáltalán nem számított rá, boldogan fújta el az életkorával megegyező számú gyertyákat. Ezután jött az ajándékok átadása. Az anyósomék olyan meglepetéssel ajándékozták meg a férjemet, amely talán a legjobb volt mind közül. Egy borítékban két repülőjegy volt Rómába, valamint egy öt éjszakára szóló szobafoglalás visszaigazolása.
- Tudjuk, hogy milyen régen nem mentetek már sehova se, ezért szeretnénk, ha végre eltöltenétek pár romantikus napot édes kettesben. Lillára meg majd vigyázunk addig mi, nagyszülők.
Nagy volt az öröm, hiszen alig akartuk elhinni: utazunk Rómába! Ráadásul a repülőjegyeken lévő dátum szerint az indulásig csak két hét volt hátra. Ennyi idő éppen elegendő volt arra, hogy mind a ketten szabadságot kérjünk ki a munkahelyünkön.
Amikor az ember valamit nagyon vár, akkor tűnik a leglassabbnak az idő múlása. De végül aztán hatalmas izgatottság közepette elérkezett az indulásunk napja és már ott találtuk magunkat, hogy a repülőtér vámmentes részében várjuk, hogy felszállhassunk a gépre. Nem egészen másfél óra alatt megérkeztünk az olasz fővárosba, majd transzferjárattal hipp-hopp a szállásunkra értünk, amely aranyos, igazi mediterrán stílusban berendezett hotel volt.
Az első napokban minden fontos nevezetességet megnéztünk, isteni finomakat ettünk és rengeteg kedves emberrel megismerkedtünk. Minden este a szállásra visszaérve jóleső fáradtsággal átbeszéltük, hogy mi mindent tapasztaltunk, milyen élményekben volt részünk. Pont az egyik ilyen ágyban beszélgetős estén szóba jött a tervezett költözés is. Viccelődtünk, hogy de jó lenne végleg ott maradni Rómában és venni egy, a szálláshoz hasonló mediterrán építésű házat, valahol közel a Tevere folyóhoz. Nyilván egyikőnk sem gondolta komolyan, hiszen mennyi minden elintéznivaló lenne a külföldre költözéssel.
- Bár nem mintha amúgy sem lenne sok papírmunka a lakás eladásával… még jó, hogy időben utána néztem az energetikai tanúsítvány árának és nem az utolsó pillanatban intéztem el – mondta a férjem.
- Energetikai tanúsítvány? Én erről lemaradtam.
- Bizony, muszáj volt megrendelni a tanúsítvány elkészítését, hiszen anélkül sohase tudnánk eladni a mostani lakást és lecserélni egy nagyobbra.
- És mennyibe kerül egy ilyen?
- Egyáltalán nem vészes. Meg ha azt nézzük, tíz évig érvényes, tehát tényleg nem okoz problémát.
Kicsit rosszul éreztem magam, hogy ennyire tájékozatlan voltam a dologgal kapcsolatban, pedig a férjem még azt is elmondta, hogy a kormány 2012-ben kötelezővé tette az energiatanúsítvány előállítását bármilyen ingatlanra vonatkozóan. Rómából hazaérve mindenesetre utánanéztem a dolognak, és hálát adtam az égnek, hogy a férjem ennyire okos és időben elintézte a tanúsítvánnyal kapcsolatos teendőket!