|
<< Főoldal \ Rólunk írták
Iskolateremtő szegedi vendéglátósokMinőségi Borok Ételek 2010.jan.-febr. A reggeli órákban tömött sorokban kígyóznak a diákok a szegedi Kenyérgyári úton található Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola épületei felé. Ez az apró momentum is arra utal, hogy gazdag tartalmú, sikeres oktató munka folyik ebben az intézményben, amely kisugárzását tekintve már régiós vonzásúnak mondható. 1991-es alapítása akkoriban eltért a szokványostól.
A kedves igazgatónő, Keveiné Mészáros Erika mindjárt találkozásunk legelején erről a bizonyos alapításról, indulásról beszélt bevezető mondataiban: - 19 évvel ezelőtt tizenhárom szegedi vendéglátós hozta létre a Hansági Ferenc Oktatási Alapítványt. A szakma szeretet mellett mindnyájukban megfogalmazódott az a jövőkép, hogy a Szegeden már működő másik szakmai oktatóbázis mellé újabbat kell létrehozni. Segítve a fokozatosan növekvő szakma iránti érdeklődést, nem utolsósorban pedig biztosítani a később kialakuló tradicionális, családi vendéglátás szellemi alapjait. 22 fős osztállyal indultunk és mára tanulóink létszáma elérte a 640-et. Az alapítók eredeti célja mind a mai napig elsőszámú alaptétel számunkra: a gyakorlati ismeretekre kiemelten hangsúlyt fektetni mindhárom - pincér, szakács, cukrász - szakma oktatási tematikájában! Olyan fiataloknak adtunk és adunk továbbtanulási lehetőséget, akik esetleg gyengébb tanulmányi eredménnyel, de annál nagyobb szakma iránti motiváltsággal, jó gyakorlati képességekkel jönnek hozzánk. Ez a szemlélet nagyon is életnek szóló, valóságra utaló. A vendéglátás rendkívül komplex tevékenység, de legalább annyira fontos a személyes kötődés. Ezen túlmenően pedig maga a rátermettség a meg¬határozó. Akiben pedig ez a szikra megvan, a Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szak¬iskola és Szakközépiskolában szerzett ismeretekkel jól vértezetten léphet a pályára. Egyben idegenforgalmi középiskola is az intézmény, ahol szállodaismeretet, turizmust, marketinget tanulhatnak az ifjak és országosan is újszerű képzési forma beindítására készülnek. Ez a komplett szállodaismeretek elsajátítását eredményezhetné és a pincér alapképzéshez kapcsolódna, a szállodai portás és recepciós területeket is érintve. A csaknem 20 esztendő egyben a tartalmi és küllemi, technikai, körülménybeli fejlesztések szakadatlan sorát hozta. Sikerült új épületekkel gazdagodni, hiszen a létszám is növekedett. Korábban Szeged textilipari objektumai voltak ezek az épületek és nem kevés anyagi forrásból sikerült immáron saját tulajdonú oktatási komplexummá varázsolni. Miképpen?
Különböző forrásokból, állami támogatásból, tanulmányi hozzájárulásból és pályázati forrásokból gyarapodhatunk - fogalmazott Keveiné Mészáros Erika. -Nem győzzük hangsúlyozni, hogy nálunk a gyakorlatközpontúság nemcsak szólam, hanem a mindennapok valósága. Ennek pozitív megítélése a diákok részéről is tapasztalható. A gyakorlat azt jelenti, hogy az elsőévesek előbb helyben indítják tanulmányi idejüket, majd több hónapra ki¬mennek különböző helyszínekre, gyakorlati munkára. A másodévesek pedig eleve a gyakorló helyszíneken kezdik a tanévet és január-februárban töltik az iskola falai között tanulmányi óráikat. A harmadévesek pedig meghatározóan a gyakorlatra koncentrálnak és a tanév vége előtt két hó¬napra jönnek vissza iskolánkba, hogy a felgyülemlett tapasztalataikat letisztul¬tán rendeljék az elméleti ismeretek mellé. A megyeszékhelyen, Szegeden és a nagyobb városokban közel 50 helyszínen munkálkodhatnak diákjaink. A 13 éve igazgatói bizalmat kiérdemlő Keveiné Mészáros Erika - intézményi körsétánk alkalmával - több oktató műhelybe is elvezet és büszkén említi, hogy kiváló oktatógárdát sikerült toborozni, csakis itt folyik a megyében az első évfolyamon cukrász¬képzés. Jólesően tájékoztat, hogy az alapítók közül még ma is vállalnak alkalmankénti oktatási kurzust a kétség¬kívül neves vendéglátós szakemberek. Sajátjuknak tekintik ezt a szellemi bázist, ugyanakkor megjelenésük a diákság körében is lelket, szellemet gazdagító színfolt. Gazdag és szerteágazó az iskola külföldi kapcsolatrendszere is. Nyolc országba küldenek szegedi diákokat ismereteket gyarapító külhoni gyakorlatokra és természetesen Szegeden is fogadnak más országbeli partner fiatalokat. Végzetül egy személyes indítékra is szeretnénk utalni, amely a biológia-kémia tanári szakos Keveiné Mészáros Erika itteni kötődésére utal: „Gyerekként nagyon szerettem az ünnepnapokat, a vendégségeket. Felnőttként kiderült, hogy a főzés és sütés megnyugtat, teljes kikapcsolódást jelent nekem. Barátaink már túlzásnak tartják a készülődésemet, amikor őket várjuk. Az élet egyik döntése révén egy olyan iskolát vezethetek, ahol minden a vendéglátásról szól. Rengeteget tanultam az itt töltött idő alatt, és a gasztronómia sok — számomra misztikus - csodáját is megfejthettem, megismerhettem." És kiváló munkatársaival mindezeket évről-évre tovább is adhatja. K.D.P
|