Társadalmi Megújulás Operatív Program Szakképző intézmények felkészülésének támogatása a rövidebb képzési idejű szakképzés bevezetésére. (TÁMOP-2.2.5.A-12/1)

A pályázat címe:

Az új típusú szakképzés bevezetésére való felkészülés támogatása a szegedi Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskolában

A pályázat rövid összefoglalója:

Projekt előkészítése (Projekt kezdő időpontját megelőzően elvégzett tevékenységek):

1. szükségletfelmérés-helyzetfeltárás, 3. Iskolai alapdokumentumok módosításának előkészítése, a módosítás folyamatának koordinálása (A korábbi helyi tantervek, szakmai programok és az új szakmai képzés tartalmának, követelményeinek összehasonlítása, az új tantervek szakmai programok egységes szerkezetének kialakítása, a tartalmi fejlesztések koordinálása), 4. pedagógiai program, helyi tanterv, szakmai program elkészítése

A projekt megvalósítás szakasza: Szakmai megvalósítók tevékenységei

7. a munkacsoport működtetése, 8. szakmai (közismereti) tartalmak hatékony tanítás-tanulástechnikáját támogató módszertanok gyakorlati alkalmazása, 9. bemutató órák megtartása, 10. szakmai, módszertani támogatás, mentor szerep vállalása intézményen belül, 11. szakmai dokumentumok elkészítése (minden tantárgyra elkészített tanmenet, szakmai (közismereti) projekt munkaterv, fejlesztési, koncepciók, feladatgyűjtemény, tanítási segédlet,), 12. szakmai értékelés elkészítése a projekt eredményeiről, 13. A TÁMOP 2.2.1 kiemelt projekt részeként megvalósuló kerettanterv fejlesztés során felmerülő igények esetén beszámoló benyújtása a kerettantervek beválásáról

A projekt megvalósítás szakasza: Egyéb kötelezően elvégezendő tevékenységek:

15. A projekthez kapcsolódó nyitó és záró rendezvények., 16. jó gyakorlatok bemutatása, átadása, disszemináció, 17. A szakmai megvalósítók, munkacsoportokban résztvevő közismereti tárgyakat tanító pedagógusok képzése, 18. projekt zárásakor komplex tájékoztató kiadvány elkészítése, 19. pályaválasztási rendezvényen való részvétel

A projekt megvalósítás szakasza: Egyéb támogatható tevékenységek:

20. A projekt megvalósítása alatt harmadik féltől igénybevett szaktanácsadói szolgáltatások igénybevétele (kizárólag az új módszerekhez kapcsolódóan): értékelési módszerek, feladatlap-készítés módszertana, 22. Az iskola által bevezetésre kerülő szakképesítéshez kapcsolódó, a tananyag elsajátítását támogató szemléltető eszközök, taneszközök beszerzése, 23. A szakmai megvalósítók, munkacsoportokban résztvevő pedagógusok képzése (szakmai tanárok, szakoktatók, szakmánként 1, fő, összesen 3 fő).

 


Hansági Ferenc Szakképző Iskolája 
Szeged, Kenyérgyári út 8.
Tel./Fax: 62/547-242 
titkarsag@hansagi.sulinet.hu 
GPS: 46.2574, 20.119


Órarend | E-naplóEbéd 


Aktuális pályázataink, projektjeink

Erasmus+ :: Külföldi gyakorlatok

Részletek: 2017/16 | 2015/16 | 2014/15 | ...


Nemzeti Tehetség Program

Részletek: 2016 | 2015 | 2014 | ...


Határtalanul

Részletek: 2017 | 2016 | 2014 | ...


TÁRSADALMI INFRASTRUKTÚRA OPERATÍV PROGRAM KÖNYVTÁRI SZOLGÁLTATÁSOK ÖSSZEHANGOLT INFRASTRUKTÚRA-FEJLESZTÉSE - „TUDÁSDEPÓ-EXPRESSZ” (TIOP-1.2.3-11/1)

A pályázat címe:
„Változó Gutenberg galaxis” – Az iskolakönyvtár szolgáltatásainak fejlesztése a szegedi Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskolában >>


TÁRSADALMI MEGÚJULÁS OPERATÍV PROGRAM ORSZÁGOS TEHETSÉGSEGÍTŐ HÁLÓZAT LÉTREHOZÁSA – (MAGYAR GÉNIUSZ INTEGRÁLT TEHETSÉGSEGÍTŐ PROGRAM) (TÁMOP-3.4.4/B-11/2)

A pályázat címe:

"Behálózzuk a tehetségeinket" - a szegedi Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola tehetségsegítő hálózatában >>


TÁRSADALMI MEGÚJULÁS OPERATÍV PROGRAM SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNYEK FELKÉSZÜLÉSÉNEK TÁMOGATÁSA A RÖVIDEBB KÉPZÉSI IDEJŰ SZAKKÉPZÉS BEVEZETÉSÉRE. (TÁMOP-2.2.5.A-12/1)

A pályázat címe:

Az új típusú szakképzés bevezetésére való felkészülés támogatása a szegedi Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskolában >>


Fejlesztések a Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskolában a TIOP-1.1.1-07/1 pályázat támogatásával »